Az önsegítő irodalom: segítséget nyújt?

A könyvesboltok polcai sorra ajánlják számunka az önsegítő irodalmakat, számos témában elérhetőek, de valójában tudnak segítséget nyújtani?

Ahhoz, hogy közelebb kerüljünk a témához először érdemes értelmezni, mit is értünk önsegítő irodalom alatt. Nehéz egy pontos definíciót használni, mint ahogy más önsegítő formáknál is. Két lényeges kritériuma az önálló munkavégzés és a harmónia rehabilitációja.

Azokat az adathordozókat nevezzük önsegítő irodalomnak, amelyeket az egyén önakaratból szerzett, és egyedül próbálja problémáit megoldani az adathordozón szereplő információk által (Rigó és Költő, 2012).
Bergsma (2008) kialakította az önsegítés két dimenzióját, az önsegítő könyveket két csoportra osztotta: problémafókuszú könyvek, és a növekedést célzó irodalmak (Bergsma, 2008).

Már az 1850-es években is lehetett segítéssel kapcsolatos könyveket olvasni, de igazán az 1960-as évek Észak-Amerikájában kezdtek el nagyobb figyelmet szentelni az önsegítő mozgalmaknak. Felerősödéséhez több, egymással összefüggő társadalmi változás is hozzájárult: a tradicionális társadalmi szerkezet átalakulása, a szubkultúrák kialakulása, a felelős alkoholfogyasztás szemléletének elfogadása. Mindezek mellett a pszichoterápiás fogalmak is egyre nagyobb teret nyernek a köztudatban (Rigó és Költő, 2012).

Az önsegítő irodalom megítélése

Halliday (1991) vizsgálatában a résztvevők többsége valamilyen pozitív változásról számolt be az önsegítő könyvek olvasását követően. A beszámolók között szerepelt az önmaguk jobb megértése, az érzelmek kezelésének támogatása, a szorongással és depresszióval kapcsolatos ismeretek bővülése, valamint az is, hogy egyesek nagyobb támogatást éreztek abban, hogy szakemberhez forduljanak. (Fontos ugyanakkor figyelembe venni, hogy a kutatás kis létszámú, 43 főből álló mintán zajlott, ezért eredményei nem tekinthetők reprezentatívnak, és nem általánosíthatók minden önsegítő könyvet olvasó személyre.)

Önsegítő könyv nem egyenlő a terápiával

Egy önsegítő könyv adhat új szempontokat, segíthet megérteni bizonyos érzéseket vagy viselkedési mintákat, és támogathat abban is, hogy valaki segítséget kérjen. Ugyanakkor nem ismeri az olvasó személyes történetét, nem tud visszakérdezni, és nem tud az egyéni szükségletekhez alkalmazkodni úgy, mint egy szakemberrel végzett közös munka.

Szakemberként kulcsfontosságúnak látom, hogy lássuk az önsegítő irodalmak hatásait, az eszköz árnyoldalait és pozitív hozadékait is. Úgy vélem, hogy az önsegítő irodalom jó kiegészítő eszköz lehet lehet adott témákban: pozitív attitűd, biztatás, támogatás abba az irányba, hogy szakemberhez forduljon, érzelemszabályozási technikák, önmaga megértésének segítése, de nem lehet váltja ki a terápiás munkát.

Felhasznált irodalom:

Ádám, A. (2022). A reziliencia, a boldogság, az önkontroll és az önsegítő irodalom kapcsolatrendszere. (szakdolgozat, Károli Gáspár Református Egyetem)
Bergsma, A. (2008). Do self-help books help? Journal of Happiness Studies, 9, 341-360.
Halliday, G. (1991). Psychological self-help books–How dangerous are they?.
Psychotherapy: Theory, Research, Practice, Training, 28(4), 678.
Rigó. A., Költő A. (2012)Az önsegítés szerepe az egészségfejlesztésben és az életminőség megőrzésében. In Urbán. R.,Demetrovics. Zs., Rigó. A.,Oláh, A. (Eds.), Az egészségpszichológia elmélete és alkalmazása II. (pp.251-283). Budapest, Magyarország: ELTE Eötvös Kiadó.